2010. április 12., hétfő

FEKETE SZÓJABAB FASÍRTOK CSALÁNOS MEDVEHAGYMA MÁRTÁSSAL

Ez volt az első aszalt fasírt próbálkozásom. Ebből a fekete szójababból szerettem volna mindenképp készíteni valamit, lehetőleg nyersen. Két napon át csíráztattam. Ezután azon gondolkodtam, hogy mi lenne a jobb: megpároljam csak egy nagyon kicsit, vagy egyből feldolgozzam nyersen, ahogy van. Végül is utóbbi mellett döntöttem, hiszen az aszalóban is éri hőhatás, gondoltam, ez elegendő lesz. 


A massza önmagában is isteni lett, amit szerintem az 1 db alma hozzáadásának köszönhet, kissé édeskéssé- fanyarrá tette.

Hozzávalók:
Kb 2 bögre csíráztatott fekete szójabab
1 db alma
6 db kelkáposzta levél
4-5 db medvehagyma levél
Szójaszósz
Cayenne bors

Mindezt összeturmixoltam. Így kencének is fel lehet használni kenyérfélékhez, vagy mártigatósnak.


Kis gombócokat formáltam belőle, és az aszalóban nem szárítottam ki teljesen, a belseje nedvesebb maradt.

Ehhez a párom salátát készített, amire kevés olíva és tökmagolajat és egy kis citromot raktunk. 
Az öntethez pedig 
csalánt (most már nyersen, Mert gondoltam ha Szamóca túlélte, mi is túl fogjuk:) )
Medvehagymát
Áztatott napraforgómagot
Kevés vizet és
Himalája sót
Citrom levet pürésítettem össze. 
Nagyon gyorsan oxidálódik, de az ízélményen ez mit sem változtat:))



Nekem nagyon ízlett. Alig várom a holnapot, mert maradt egy kicsi, de ettől a héttől újra bevezettük a heti egy lénapot (így böjt után még könnyebb, sőt! annyira kívánja a szervezetem), úgyhogy csak holnap rendezzük a sorsát.

2 megjegyzés:

Szamóca írta...

Mi a szösz ez a fekete szójabab? Ilyet én még sosem láttam. Neked honnan volt ilyened?
Úgy tudom egyébként, hogy hiába hüvelyes, de csíráztatva már fogyasztható teljesen nyersen. Vagy nem jól tudom?

Jól van, látom túléltétek a csalán-projektet is. :-) Honnan szedtél csalánt ilyenkor? Nálunk még csak most kezd növögetni, már van két levele, de azt még nem fogom ledézsmálni. :-)
Szerencsés vagy, hogy a párod is megeszi ezeket az alkotásaidat. Férjem a főztömet nem hajlandó megenni, mit szólna, ha ilyen csalános pástétomot adnék neki szójabab fasírttal??? :-)

Én is tervezem a heti lénapokat! Annyira jól esett a böjt, hogy fent kéne tartani ezt a szuper állapotot!

Egyébként minden nagyon jól néz ki, amiket alkottál! A fasírtokat hogyan aszaltad meg? Van valamilyen remek aszalód, vagy sütőbe tetted?

Norka írta...

Ezt a babot a Herbaházban vettem. Én is most találkoztam vele először. Eddig egy Hauser aszalóm volt (ami most eladó!), de annyi tervem van, szinte elsodornak (köszönhetően a böjtnek és a jógának), hogy beruháztunk egy tisztességes aszalóra. Apropó! Te is említettél valami előre lendülést:) ? Egyébként sütőben is aszaltam , azzal sincs gond, bár gondolom kicsit több energiát fogyaszt.
Szuper a csalán! Nálunk már mindenütt burjánzik, nyálcsorgatva sétálok a kutyával is, legszívesebben vele legelném le a zöld finomságokat, de azért nem mindenhol olyan tiszta, úgyhogy vigyázni kell.
A párom tényleg mindenre nyitott, bár a nagyija azt hiszi, hogy éheztetem. Elég kellemetlen. Én megmondtam, hogy megcsinálok neki bármit, ha kér, de ő kategorikusan kijelentette, hogy nem kell. Nagyon boldog, ha nincs kísértés, így is van elég a konyhákon napközben. Itthon legyen minden vegán. Mindezért én vagyok a legboldogabb.