2010. május 24., hétfő

BODZA GRANITA

Igazi tavaszi hűsítő! Itt a bodza, az akác, szinte mindenki számára elérhető, a városból sem kell sokat utazni, hogy biztonságos tisztaságú virágokat szedhessünk. Ok nem szólhatok egy szót sem, mert nekem itt illatozik a kertben a roskadásig telt bodzafa. Ráadásul egyre durvább. Neki bejött ez az esős időszak. Vagy túl sokat beszéltünk volna hozzá? De az is lehet, hogy csak a szomszéd nénit akarja bosszantani, aki már tavaly nyáron többször is kategorikusan kijelentette, hogy ki kéne vágni, mert nem látja tőle a várost. Szerintem egyébként sem látná, de mindegy. A bokor -vagy inkább fa-persze maradt :). Még mindig van mit rajta ritkítani, úgyhogy lesz belőle egy kis szörp és még teának is jut (bár szárítani már szárítottam)


Hozzávalók kb 6 főre:
1/2 l kókuszvíz (vízzel, vagy más folyadékkal is helyettesíthető, pl. frissen facsart almalével is el tudom képzelni)

kb 2 csészényi száraráról letisztított bodzavirág (egyszerűbb, mint amilyennek látszik: fésüként használva az ujjainkat könnyedén lehúzhatjuk a virágokat a szárukról)

méz ízlés szerint
2 ek citromlé
1/2 citrom héja

Mindent összeturmixolunk, majd Berakjuk a keverékünket a fagyasztóba. Rendszeresen (először kb 1 óra után, majd 1/2-1 óránként) kevergetjük , hogy ne egy jégtömbbé fagyjon, hanem maradjon kristályos. Én mentalevéllel és vegán kandírozott orgonával díszítettem. Egészségetekre.
Ha valakinek még sincs kedve virágot gyűjtögetni és szedegetni, szerintem szörppel is készíthető hasonló, de ez így fantasztikus volt!

Közben megjelent az első pari!



Elvileg ez a koktél pari, de majd meglátjuk mi lesz belőle.

2 megjegyzés:

Adorján Éva írta...

húúúúú, de jó! :)
az akáccal, bodzával én is nagyon kacérkodom, főleg az akácok hívogattak, miközben az erdőben futottam.. de így diploma előtt a konyhai kreatívkodásra már tényleg nem futja az időmből :(
te az akácvirágot is simán összeturmixolnád?

Norka írta...

Mi az hogy! Már meg is tettem:)
Ott hűsöl a fagyóban a fagyos csoki tölteléknek való, csak még nem sikerült lencsvégre kapnom a kész falatkákat. Azt kókusztejjel turmixoltam. Isteni lett! Más magtejjel biztosan intenzívebben érezhető az íze.